„ Nem létezik a lélektől független, pusztán testi betegség” (Szókratész)

Ezzel sokan tisztában vagyunk már és egyszer talán eljutunk odáig is, hogy a hivatalos gyógyászatban is elfogadott tény lesz. Egyre inkább bizonyítást nyer.

Induljunk el a placebohatástól. Mindenki hallott már róla. Ha az ember megszokta azt, hogy egy fehér köpenyes szakembertől igazi gyógyszert kap , amitől jobban érzi magát, akkor ha ez a fehér köpenyes cukortablettát ad neki, attól ugyanúgy jobban fogja érezni magát.

Máshogy fogalmazva azért érzi jobban magát, mert meg van győződve róla, hogy jobban fogja magát érezni.

Túl ezen, bebizonyították, hogy az esetek bizonyos százalékában valódi élettani változásokat okoz a placebo. Nem csak az érzeteinket, hanem egész biokémiánkat megváltoztatja. A placebohatás tehát alátámasztja a test-elme kapcsolatot és a test veleszületett öngyógyító képességét.

Na, de mi újság az ellenkezőjével ? Árt-e a testnek a negatív hiedelem? Milyen befolyással van a negatív meggyőződés a test élettanára ? Meg tudjuk- e valósítani, hogy betegre gondolkodjuk magunkat ? Természetesen, igen. Aki a betegségre összpontosítja a figyelmét az megbetegszik, állapota romlik.

Ezt nevezik úgy a kutatók, hogy nocebohatás.

A nocebohatás a negatív meggyőződések erejének bizonyítéka.

Példa erre, hogy az orvostanhallgatók 79%-a azoknak a betegségeknek a tüneteit produkálja, amelyikről éppen tanul.

Egy kísérletben ahol kórházi betegek cukros vizet kaptak azzal a megjegyzéssel, hogy hányni fognak tőle, 80%-ánál így is történt.

Egy másik kísérletben asztmásokat figyeltek meg. Ártalmatlan sóoldatot kaptak, mire azt mondták, hogy ingerlő hatású allergéneket tartalmaz. Nem csak egyszerűen fulladozni kezdtek tőle, hanem ténylegesen összehúzódtak a hörgőik.

Már a puszta állítás, hogy egy gyógyszeres kezelés kellemetlen tüneteket válthat ki, önbeteljesítő jóslat lehet. Más szóval a sugallatnak hatalmas ereje van.

Mennyire ártó akkor az , amikor " gyógyíthatatlannak" bélyegezzük az embereket, vagy " krónikus betegséggel " címkézzük fel őket, mint a magas vérnyomás, Chron betegség, szklerózis multiplex és a többi ? Amikor kinyilatkoztatjuk, hogy a páciensnek krónikus, gyógyíthatatlan, halálos betegsége van, negatív meggyőződést programozunk a tudatalattijába. Azzal, hogy negatív előrejelzést adunk a betegnek, megfosztjuk a gyógyulás reményének a lehetőségétől. Mennyivel jobb lenne, ha reményt kínálnánk és arra ösztönöznénk a tudatot, hogy a test az öngyógyító mechanizmusait segítő vegyületeket bocsásson ki ?

A következő kérdés, hogy valóban a génjeink áldozatai vagyunk ? Esetleg tudatunk erejével erre is hatni tudunk ?

A következő írás erről fog szólni, vagyis az epigenetika tudományáról.

Felhasznált irodalom: Dr. Lissa Rankin - Gyógyulás gyógyszerek nélkül c. könyve

A cikk következő része itt található: