Hagyd lehullani…avagy, merjünk kilépni az önámítás csapdájából !

Abban egyetértünk mindannyian, hogy napjaink globális történéseit sokan, sokféleképpen magyarázzák. Többen abban is egyetértünk, hogy bármi is ez, mindenképp egy magasabb cél érdekében történik.

Aki szokott néha befele tekinteni, önmagába az bizonyára elgondolkodott azon is, hogy miben kellene változnia, változtatnia. Sokkal veszélyesebb verzió, ha valaki csak arra a következtetésre jutott, hogy másoknak min kellene változtatnia. Talán azért, mert számára az önismeret még egy következő lépcső, vagy azért mert "megvilágosult" lénye számára könnyebb a kevésbé "megvilágosodottakra" mutogatni.

Azt hiszem ez az időszak lehetőséget biztosított mindannyiunknak, hogy egészen közelről megfigyelhessük a történéseket, az embereket, saját magunkat. Biztosan hozott új felismeréseket is mindenki számára.

Felerősödtek a szélsőségek, minden tábor hatalmas meggyőződéssel ad hangot a maga igazának. Persze ezzel nincs is baj, hiszen ilyen a világ, sokszínű és mindenkinek joga van a saját meggyőződéséhez.

Ezen a ponton óhatatlanul felmerül bennem néhány kérdés. Például, hogy mennyire tud ártalmas (is) lenni a spiritualitás? Teljesen helyénvaló, hogy a kereső ember botladozva próbálja megtalálni az útját. De az is helyénvaló, amikor a bizonytalan, félelmekkel küzdő embert, aki kapaszkodót keres elviszik egy illúziókra épülő álomvilágba ? Vonzó az Ígéret Földje, de nem fog csak úgy holnapután idepottyanni a küszöbünkre.

Lehetne azon is elmélázni, hogy van-e olyan, hogy mindig süt a Nap, mindig csak mosolygok, mindig minden csodaszép és majd én elárulom neked, hogyan csináld ! De én tényleg tudom ? Nem, nem tudom. Mindenkinél beborul néha az ég, sőt még esik is, néha napokig, mert emberek vagyunk. És ez így van rendjén. Miért akarunk másnak látszani, elhitetni a környezetünkkel, bennünket követőkkel az ellenkezőjét ? (Vagy talán még saját magunkkal is.) Akkor talán kevésbé fognak hinni nekünk, kevésbé fognak kedvelni ? Nem gondolom.

A felvett álarcok a bennünket érő legelső traumánál, ami megrázza életünket, úgyis lehullnának, akkor már nem hitelesebb fel sem venni őket?

Lehet, elég szimbolikusan kinyújtani a kezünket a segítséget kérő felé és átsegíteni az ingoványon, mint egy szintén esendő ember, aki talán már egy kicsit többet tapasztalt, előrébb jár az úton. A felhőkre festett álomképek, ígéretek nagyon rövid ideig ható fájdalomcsillapítók csak, ami ahogy a tabletták is, csak a tüneteket fedik el. Aztán jön a csalódás, kiábrándulás és a még mélyebb gödör.

A tanulás, a tapasztalás néha fájdalmas útját hitem szerint nem kerülhetjük el , hiszen erről szól az emberlét, a földi élet. Tudatosságunk emelésével tudjuk enyhíteni a megélések fájdalmát és szabad akaratunkból dönthetünk úgy, hogy tanulási folyamatnak tekintjük a megélt nehézségeket, nem pedig szenvedésnek.

Mindezekkel nem azt állítom, hogy felesleges a pozitív gondolkodás és, hogy nem vagyunk képesek életünkben örömteli változásokat előidézni, megteremteni általa. Magam is hiszem, gyakorlom, alkalmazom és állíthatom, hogy működik.

Bizonyos korlátok között. Van olyan terület, cél ahol jelentős eredményeket érhetünk el vele, meg olyan terület, olyan cél is amivel kapcsolatosan maximum a hozzáállásodra tudsz hatni vele. Nem azért mert nem hitted eléggé, vagy mert rosszul csináltad. Ez a következő tévhit. Azért nem sikerült, mert nem kellett sikerülnie. Amit sikerrel teremtettél, az mindig is a tiéd volt, amit meg nem, az valószínűleg sosem lesz a tiéd.

Miért hisszük és próbáljuk meg elhitetni másokkal is, hogy mindent megkaphatunk? Ezzel saját magunkkal is ellentmondásba keveredünk, hiszen az Élettervünket magunk írtuk. A rossz hír pedig az, hogy olyan fejezetet is tettünk bele ami akadályokról netán szenvedésről szól. Nem azért, hogy kínozzuk magunkat, hanem azért, hogy tanuljunk és többek legyünk általa.

Miért gondoljuk azt, hogy a mostani időszak főszereplői, nevezetesen Plútó és Szaturnusz csak úgy, erőfeszítés nélkül fogja osztogatni kegyeit?

Igen, arról szól a történet, hogy felébredjünk. De miért értünk felébredés alatt feltétlenül egy misztikus dolgot, megvilágosodást? Mi van akkor, ha arra kell ráébrednünk (felébrednünk), hogy végre felnőjünk, felelősséget vállaljunk, kereteket adjunk a dolgainknak a puszta álmodozás és csodavárás helyett? Mert, hogy a Szaturnusz nem pont erről szól?

Sem befolyásolni, sem más útra téríteni nem akarok senkit. Felvetett kérdéseimet csupán gondolatébresztőnek szántam. Próbáljon mindenki ráérezni a saját igazságára.

Triebl Mária